Az élet második fele – lelkigyakorlat a ránk bízott tálentumok szolgálatában

2024 június 21-23., Sümeg

Üzleti Vezetőknek

Az élet második fele – lelkigyakorlat a ránk bízott tálentumok szolgálatában

Szent Ágoston „Inquietas Cordis”-nak, a szív nyugtalanságának nevezte azt az időszakot, mely a 40-es évektől kezdődik.
Élet és halál dolgai kérdőjeleződnek ekkor meg, veszteségeink rendezése és benső növekedésünk kibontása vár minket.
Áttekintjük eddigi életművünket, találkozunk életerőink megújításának benső forrásaival.
Lelkigyakorlatunk középpontjába az Isten által ránk bízott tálentumok mások javára való gazdálkodását állítjuk.

Vezetői munkánk, vállalkozói hivatásunk, a felelősségeink különös utat, tapasztalást kínálnak.

Lelkigyakorlatunk intenzíven kísér minket:

  • életünk mély mozgatóerőivel való találkozásban
  • életünk második felének egyre inkább a teremtő Isten művének való mély elköteleződésében
  • az emberi lét és saját személyes életünk értelmének megértésében.

A lelkigyakorlat lehetőséget ad életközepi témáink mentén lelki egyensúlyunk újrarendezésére.

A 2 nap folyamán három modulban dolgozunk:

01

Végességünk Isten világának végtelenségében

  • számadás: amit elértem – amit érek – amit én akartam
  • veszteségeink, a sikereim ára
  • az öregedéstől, az elerőtlenedéstől való félelem
  • a régi elengedése, az eddig szétválasztott dolgaink összekötése
  • alkotóerő a fájdalomban

02

Szabadságunk az emberi lét meghatározottságában

  • merre induljak tovább?
  • ambivalenciáink, feszültségeink, kételyeink
  • döntéseink a teljességünkért, Isten művéért
  • ha most én nem teszem meg – ki teszi meg?

03

Életünk értelme

  • azzá váljak, amiért megszülettem
  • benső növekedésünk lehetőségei vagy beszűkülés, izoláció
  • gondoskodó jelenlét – egymásért való növekedés
  • a világom megosztása másokkal

A lelkigyakorlaton imával, elmélkedéssel, egyéni személyes munkával és csoportos beszélgetésekkel dolgozunk, melyeket rövid előadások kötnek össze.
Munkánkat az analitikus pszichológia, az egzisztenciális filozófia és képzőművészeti alkotások segítik Isten szerető jelenlétében.

Semmilyen előképzettség nem szükséges a részvételhez.

Nyitottságunk, jóakaratunk és Isten világában való cselekvő szándékunk kíséri munkánkat.

A lelkigyakorlatot vezeti

Tömördi Viktor atya

mesteroktató, Sapientia Egyháztörténelem Tanszék

dr. Gauser Katalin

szervezetfejlesztő, vezetői tréner és coach, analitikus művészetterapeuta

„Vezetőnek lenni az üzleti életben – hivatás”

Ferenc pápa

Program

Részvételi díj

Részvétel díja
a lelkigyakorlat részvételi díja tartalmazza a teljes ellátást

120.000 HUF

A részvételi díj bruttóban értendő.

 

A regisztrációhoz kattintson ide: Regisztrálok

 

Helyszín

Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kolostor

8330 Sümeg, Szent István tér 7.

Google Maps